Étkezési térítési díjkedvezmény

Ki jogosult és milyen mértékű étkezési térítési díj-kedvezményre?


hirdetés



Gyermekétkeztetés esetén

  • a bölcsődés, az óvodás, az 1-4 évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek után az intézményi térítési díj 100%-át
  • az oktatási intézményben tanuló, rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő gyermek és tanuló után az intézményi térítési díj 50%-át
  • három- vagy többgyermekes családoknál gyermekenként az intézményi térítési díj 50%-át
  • tartósan beteg, vagy fogyatékos gyermek, tanuló után az intézményi térítési díj 50%-át

A normatív kedvezmény csak egy jogcímen vehető igénybe. Nem jár a tanulónak kedvezmény azon étkeztetésére, amely kedvezményre – a szakképzésre vonatkozó rendelkezések szerint létrejött – tanulói szerződése alapján már jogosult.

A gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő – nevelőszülőnél, gyermekotthonban, vagy más bentlakásos intézményben nevelkedő – ideiglenes hatállyal elhelyezett, átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermek után nem vehető igénybe a normatív kedvezmény.

A normatív kedvezményt a tanuló után a nappali rendszerű oktatásban való részvétele befejezéséig kell biztosítani.

Hozzászólások
Keresés
A hozzászólás a regisztráció után válik lehetõvé!

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
________________________
Joomla extensions and Joomla templates by JoomlaShine.com
Joomla extensions and Joomla templates by JoomlaShine.com
Joomla extensions and Joomla templates by JoomlaShine.com

PolarSys Honlapkészítés