Gyermeknevelés mellett folytatott tanulmányokat érintő kedvezmények

Mikor igényelhető a felsőoktatásban kedvezmény, mentesség?


hirdetés



Az állami felsőoktatási intézményekben, államilag nem finanszírozott képzésben részt vevő hallgatók – az intézmény szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint – költségtérítést és egyéb díjakat fizetnek. A költségtérítéses képzésben részt vevő, az adott félév (oktatási időszak) első napján terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy gyermekgondozási díjban részesülő hallgató, aki

  • alapképzésben,
  • kiegészítő alapképzésben,
  • szakirányú továbbképzésben vagy
  • akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben vesz részt, költségtérítés fizetésére nem kötelezhető.

A költségtérítés fizetése alóli mentességtől függetlenül azonban az intézmény egyéb díj, térítés megfizetésére kötelezheti a hallgatót. Az említett mentességre jogosító feltételeken túl lehetőség van arra, hogy az intézmény a hallgató számára, kérelmére – elsősorban előző félévi tanulmányi eredménye alapján – az adott félévre költségtérítési kedvezményt vagy költségtérítés alóli mentességet állapítson meg.

Az egyházi és egyéb, nem állami fenntartású felsőoktatási intézményekre a fentiek az Oktatási Minisztériummal kötött megállapodás alapján vonatkoznak, alapítványi fenntartású egyetemekre illetve főiskolákra nem érvényesek.


A munkaügyi hivatalok támogatott képzései


A munkaügyi hivatal által felajánlott, vagy elfogadott képzése egyebek mellett annak a személynek támogatható, aki gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, illetőleg terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban vagy ápolási díjban részesül. Feltétel, hogy

  • a képzés időtartama nem haladhatja meg a heti húsz órát, és
  • a gyermekgondozási segélyben, gyermekgondozási díjban részesülő személy képzése a gyermek egy éves - gyermekgondozási díj folyósítása esetén másfél éves - korának betöltését követően kezdődik meg, valamint
  • a gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban részesülő személy keresőtevékenységet nem folytat. A képzéssel kapcsolatos költségek részben vagy teljes mértékben megtéríthetők. Részbeni térítés esetén nagyobb mértékű egyéni kedvezmény kérelem alapján igényelhető. A képzési támogatásban részesíthetők további körét a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) határozhatja meg.

Hozzászólások
Keresés
A hozzászólás a regisztráció után válik lehetõvé!

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
________________________
Joomla extensions and Joomla templates by JoomlaShine.com
Joomla extensions and Joomla templates by JoomlaShine.com
Joomla extensions and Joomla templates by JoomlaShine.com

PolarSys Honlapkészítés