|
Már 50 százalékos a rák túlélési aránya
|
|
2000 februárjában Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust.
|
|
hirdetés
A résztvevők február 4-én dokumentumot írtak alá, amely világméretű összefogásra szólít fel a gyakran halálos kór ellen, ennek emlékére a kongresszus február 4-ét a Rák Világnapjává nyilvánította.
A rák gyűjtőfogalom: több száz, különböző szövettani típusú, különböző biológiai viselkedésű és különböző szervekre lokalizálódó megbetegedést fed. Ennek megfelelően a kezelése, gyógyítása is sokféle lehet - nincs ellene univerzális gyógyszer. Míg fél évszázada a rosszindulatú daganatokkal diagnosztizált betegeknek csak 20 százaléka volt megmenthető, addig ma ez a szám 50 százalék, és a bővülő terápiás lehetőségeknek és intenzív kutatásoknak köszönhetően ez az arány folyamatosan tovább javul.
Szervezetünkben nap mint nap keletkeznek rendellenes sejtek, mégis nagyon ritka, hogy ezekből betegség fejlődjön ki, mivel az immunrendszer sejtjei ezeket képesek felismerni és elpusztítani. Néha a sejteknek sikerül kibújniuk a szervezet ellenőrzőrendszerének felügyelete alól, s a rendellenes anyagcseréjű sejtek féktelen szaporodása és áttétképződése vezet az összefoglaló néven ráknak (karcinóma, szarkóma) nevezett betegséghez.
A világon évente 10 millió új rákos megbetegedést fedeznek fel, s több mint 6 millióan halnak meg emiatt - ez az összes halálozás 12 százaléka. Európában 1,6 millió az újonnan diagnosztizált, s mintegy 750 ezer a daganatos kórban elhunytak száma. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2003. évi jelentése arra figyelmeztetett, hogy a rák terjedése elleni sürgős lépések nélkül két évtized alatt másfélszeresére nőhet a rákos esetek száma, s az új megbetegedések száma elérheti az évi 15 milliót.
A WHO szerint a megelőzést világméretekben két fő kockázati tényezőre kell összpontosítani: a dohányzásra és a táplálkozásra. Újabb kutatások szerint a C-vitamin az egyik legfontosabb tényező abban a komplex folyamatban, amelynek révén a szervezet megszabadul az anyagcsere során keletkező sejtkárosító anyagoktól, gátolva ezzel a tumoros sejtosztódás kialakulását.
Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedések után a rák a második leggyakoribb halálok. A daganatos megbetegedések okozta halálozások rangsorában a magyar férfiak az első, a nők a második helyen állnak a világon. Napjainkra a legtöbb rák esetében megállt a meredek növekedés, de így is évente mintegy 55 ezren betegednek meg rákban, és mintegy 33 ezren halnak meg nálunk, vagyis egy Esztergom nagyságú város lakosságát veszítjük el ebben a betegségben.
A rákban elhunytak fele megmenthető lenne, ha az elváltozást, a daganatot, idejében felismernék és megfelelően kezelnék. Az 1990 óta működő Magyar Rákellenes Liga - amelynek a gyógyítás és a rehabilitáció mellett a betegség megelőzése és a kutatások támogatása szerepel elsőrendű céljai között - fontosnak tartja a rákbetegséggel kapcsolatban a szemléletváltást: a rák nem egyenlő a halállal, az embereknek tenniük is kell saját egészségük, illetve gyógyulásuk érdekében.
Felvilágosítással, és idejében végzett szűrővizsgálatokkal az esetek egyharmadát lehetne megelőzni, egyharmadát gyógyítani, a betegek fennmaradó egyharmadát pedig megfelelő életminőség-javító kezelésben részesíteni.
(Forrás: MTI Panoráma/Híradó)
Kapcsolódó cikkek:
|