Alaplevesek
Az alapleveseket más ételek elkészítéséhez (pl. mártások, levesek, szószok) használjuk fel ízesítésül. Négy típusát különböztetjük meg aszerint, hogy milyen csontot vagy húst használunk fel az elkészítéséhez: csirke, hal, zöldség és marhahús vagy csontleves.
A boltban vásárolt leveskockákat helyettesíthetjük velük, melyeknél sokkal egészségesebbek és finomabbak!
Nagyon könnyű az alaplevesek elkészítése, azonban az elkészítésükhöz szükség van 1-2 órára. Pozitív azonban, hogy miközben lassú lángon főzzük az összetevőket, nem kell ott állnunk mellette, így mással is foglalkozhatunk közbeni. Célszerű az alaplevesekből sokat készíteni, majd miután leszűrtük és lehűtöttük, ¼ l-es műanyag dobozokban vagy jó záródó zacskókban lefagyaszthatjuk, a későbbi felhasználás céljából.
Készíthetünk sűrű alaplevest, melyet szószok, főzelékek elkészítésénél használhatunk, vagy hígabb, áttetsző alaplevest, mely más levesekhez készítésénél válhat szükségessé.
Alaplevesek receptjei:
hirdetés
Zöldségleves
Hozzávalók:
- 1 vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 2 sárgarépa, 2 zellerszár, 1 babérlevél, kakukkfű, 3 szál petrezselyem zöldje, só, bors. (Adhatunk hozzá ízlés szerint egyéb zöldségeket is!)
Elkészítés:
A zöldségeket feldaraboljuk, majd 1 liter vízbe rakjuk és felforralás után fedő alatt 30-45 percig főzzük. A babérlevelet vegyük ki majd igény szerint turmixoljuk össze vagy szűrjük le a levest.
Csontleves csirkehúsból Hozzávalók:
- 1csirke comb (vagy csirke 2-3 db. húsos csontja), 1 vöröshagyma, 1 sárgarépa, 1 babérlevél, 3 szál petrezselyem zöldje, 1 zellerszár, só, bors. (Adhatunk hozzá ízlés szerint egyéb zöldségeket is!)•
Elkészítés:
Kb. 1 liter vízben a húst felforraljuk, majd eltávolítjuk a képződő habot. A többi hozzávalót is belerakjuk, és 1-2 órán át fedő alatt tovább főzzük. Amikor elkészült, távolítsuk el a babérlevelet és a csontokat, majd szükség szerint turmixoljuk össze, vagy szűrjük le a levest.
Halleves
Hozzávalók:
- ½ kg halcsont, 1 vöröshagyma, 1 sárgarépa, 1 szál zöldség, 2 zellerszár, 3 szál petrezselyem zöldje, csipet kakukkfű, 1 babérlevél, fél citrom karikákra vágva, 1 kevés fehérbor, só, bors.
Elkészítés:
A zöldségeket daraboljuk fel, majd 1 liter vízben az összes hozzávalóval együtt forraljuk fel. A keletkezőt hab eltávolítása után kis lángon, fedő alatt 30 percig továbbfőzzük. Amikor elkészült, feltétlenül szűrjük le a szálkák miatt!
Csontleves marhahúsból
Hozzávalók:
- ½ kg csont, 30 dkg marhahús, 1 vöröshagyma, 1 szál répa, 1 szál zöldség, 1 zellerszár, 3 szál petrezselyem zöldje, csipet kakukkfű, só, bors.
Elkészítés:
Kb. 1,5 liter vízben felforraljuk a húst és csontokat, a képződő habot távolítsuk el. Adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket, és fedő alatt, kis lángon 2-3 órán át főzzük tovább. Amikor elkészült, távolítsuk el a húst, és főzzük tovább még egy órán át. Végül szükség szerint szűrjük le vagy turmixoljuk össze a hússal.
|