Kisebbségi érzés

Sokak számára komoly problémát jelent a kisebbségi komplexus.


hirdetés



Kihat emberi kapcsolataikra, hiszen a velük kapcsolatban állók ellentmondást éreznek az egyén által közvetített énkép és a valóban megnyilvánuló magatartás között, ez pedig konfliktushoz vezet.

Kialakulásának oka lehet pszichikai fejlődés nem megfelelő menete, nevelési hibák, az ideális, irreális ÉN és a valóság közötti ellentmondás, kompromittáló stresszhelyzetek.


A kisebbségi érzés lényege az énképre vonatkozó környezeti visszajelzések eltorzítása:

1. A környezet értékelésével szembeni túlérzékenység: az egyén számára a legfontosabb az lesz, hogyan látják őt mások, tehát az önértékelés szempontjából kizárólag mások „szemüvege” számít.

2. A bánásmóddal szembeni érzékenység: a kissebbrendűséggel rendelkező egyén minden vele szembeni megnyilvánulást elemez, és következtetéseket von le belőle, hogyan értékeli környezete. Nem tud elvonatkoztatni saját személyétől, mások minden megnyilvánulását önmagával hozza kapcsolatba.

3. A negatív megnyilvánulások, értékítéletek „felfújása”. Minden negatív értékelést, reakciót totális elutasításként dolgoz fel, „semmit sem jelentek”, „semmit sem érek” jelentéssel ruházza fel őket.

4. Pozitív értékítéletek bagatellizálása. A dicséretet, pozitív értékítéletet, hálát az egyén mit sem jelentő udvariassági formaként dolgozza fel, esetleg könyörületet, együttérzést, finom, de epés iróniát lát benne. A közömbösség ellenségességet jelent. A kisebbségi érzéssel rendelkező ember nem ismeri a közömbösség fogalmát, számára mindennek konkrét érzelmi töltete van. A közömbösség így lesz rejtett ellenszevvé vagy kedvetlenséggé. Az egyén arra készteti a másikat, hogy világosan mondja meg, mit gondol róla.


Az emberi kapcsolatok információinak ilyen módokon való eltorzítása félelmet, ellenségességet, elszigetelődést, távolságot teremt. Másokat az egyén úgy értékel, hogy fenyegetik őt. A támadás ellen támadással védekezik, maga is ellenséges lesz, megelőzve a másik reakcióját, elutasítását. Túlzott befelé fordulás alakul ki, az egyén beássa magát védőbástyái mögé. Mindenki „idegen”, potenciális ellenség lesz a számára.

Hozzászólások
Keresés
Palkó  - kisebbségi érzés   |2010-06-28 19:43:53
Mi a megoldás ?
jazmin26   |2010-08-11 15:41:57
ugyan ezt kérdezem én is!!!
jazmin26   |2010-08-11 15:42:56
már voltam dili dokinál is de semmit nem használt csak gyógyszerekkel
tömtek amitől persze bekábúltam
bagolytoll   |2011-04-04 12:52:53
Igyál sokat és érezd jól magad a barátaiddal. Ha jól csináltad, másnap nem fáj a
fejed és egész nap megmarad a jó kedved és a lazaságod. Aktívan használd ki ezt
a lehetőséget de ezen a napon már ne igyál alkoholt. Érezd jól magad
embertársaiddal. Veled együtt fognak nevetni.
A hozzászólás a regisztráció után válik lehetõvé!

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
________________________
Joomla extensions and Joomla templates by JoomlaShine.com
Joomla extensions and Joomla templates by JoomlaShine.com
Joomla extensions and Joomla templates by JoomlaShine.com

PolarSys Honlapkészítés