Victor Hugo: Mert minden földi lélek
Mert minden földi lélek
valakibe
átszáll, mint illat, ének,
láng vagy zene;
mert minden élet annak,
amit szeret,
rózsákat mindig ad vagy
töviseket;
mert április a lombnak
víg zajokat
s az alvó éj a gondnak
nyugalmat ad;
mert vizet a virágnak
az ébredő
hajnal, cinkét a fáknak
a levegő,
s mert a keserű hullám
ha partra hág,
a földnek, rásimulván,
csókokat ád:
én, csüggve karjaidban
az ajkadon,
a legjobbat, amim van,
neked adom!
Gondolatom fogadd hát:
csak sírni tud,
ha nincs veled, s tehozzád
zokogva fut!
Vágyaim vándorolnak
mindig feléd!
Fogadd minden napomnak
árnyát, tüzét!
Üdvöm gyanútlanul és
mámorosan
hízelgő dalra gyúl és
hozzád suhan!
Lelkem vitorla nélkül
száll tétova,
s csak te vagy íme végül
a csillaga!
Vedd múzsámat, kit álma
házadba visz,
s ki sírni kezd, ha látja,
hogy sírsz te is!
S vedd - égi szent varázskincs!
vedd a szivem,
amelyben semmi más nincs,
csak szerelem!
(Szabó Lőrinc)
|
Szerelmes versek 
