A frigiditás kialakulása és okai

A frigiditást általában az orgazmushiánnyal azonosítják, pedig ezen kívül ide tartozik még a szexuális igények csökkenése, a szexuális ingerekre való érzéketlenség, az aktus által keltett érzelmi élmény hiánya is.



hirdetés




Az elsődleges frigiditás már a nemi élet kezdetétől jelen van, a másodlagos frigiditás pedig az örömteli szexuális életet követően alakul ki. Meglehetősen elterjedt az úgynevezett „álfrigiditás” is. Ez például klitorális orgazmust átélő nőknél jelentkezik, ha a csikló ingerlésre nem kerül sor, mivel vagy az egyik, vagy mindkét fél úgy vélekedik, hogy ez a módszer helytelen. Ha ehhez még hüvelyi orgazmusra való törekvés is társul, ami nem vezet eredményre, kész az ítélet: frigiditás. Néhány sikertelen kísérlet után kialakul a betegségtudat, az orgazmushiányhoz elkedvetlenedés, a nemi élet iránti érdeklődés csökkenése társul.

A frigiditásnak különböző szintjei lehetnek. Az első szintre a ritka orgazmusok, hosszú szexuális reakcióidő a jellemző, de az egyén még örömet talál az aktusban. A második szinten nincs orgazmus, az egyén közömbösen viszonyul a nemi élethez, a partner közelsége semmiféle negatív érzést nem ébreszt. A következő szintet az orgazmushiány mellett negatív érzelmek is jelentkeznek, mind az aktussal, mind a partnerrel szemben. Az utolsó szint a férfiak világának és a szexnek teljes mértékű elutasítását jelenti. Minél előrehaladottabb a probléma, annál több gondot okoz kezelése. A legsúlyosabb formája a szexuális averzió, a szexualitással szemben érzett ellenszenv, undor.


A frigiditás okai


Szomatikus okok. Ilyen például a hormonzavar. A különböző hormonokat termelő szervek (hipofízis, pajzsmirigy, petefészek) működési zavarai miatt alakulhat ki, de zavart okozhatnak a fogamzásgátló tabletták is. Neurológiai, nőgyógyászati problémák szintén okozhatnak frigiditást.

Pszichikai okok. Az otthonról hozott lelki sérülések, szexuális sokkok, különböző gátlások, félelem a terhességtől, mind-mind pszichés okokból gátolják a szexuális izgalmi állapot kialakulását. De azoknak is problémájuk van az orgazmussal, akik túlzottan önmagukra összpontosítanak, s nem képesek átadni magukat partnerüknek. Az idegi eredetű zavarokkal küzdő nők kb. 30%-a esetében az orgazmus sem zavartalan.

A kapcsolat konfliktusai. A partnerkapcsolat problémáiból fakadnak (aktus során elkövetett hibák, harc a vezető szerepért, versengés, a partnerrel szemben érzett ellenállás). A frigiditás ilyenkor a partner személyének megtagadás hiányát fejezi ki. A másodlagos frigiditás tipikus forrása, tehát előfordulhat, hogy a nő már élt át orgazmust, de a fokozódó feszültség frigiditáshoz vezetett.

Szituatív okok. Az aktus intimitásához szükséges feltételek hiánya, az állandó rettegés, hogy „valaki bejön”, „valaki meghallgatja”, a kényelmetlenségek frigiditáshoz vezetnek.

Kultúrtörténeti okok. A különböző sztereotípiák és mítoszok által elképzelt szexuális elvárások hiánya, a szexuális kulturálatlanság, továbbá bizonyos terhességmegelőzési módszerek, így például a megszakított közösülés a nők nemi érzéketlenségének kialakulását okozzák.

A frigid nők úgy érzi, hogy nem teljes értékűek, „rosszabbak”, mint mások. A komplexusok csak gyűlnek bennük. Egyesek leplezik, hogy nem jutnak el az orgazmusig - ami nem is olyan nehéz művelet. Mások nem ismerik frigiditásuk okát, és ezért az a meggyőződés alakulhat ki bennük, hogy a jelenség örökletes, mivel „anyámnak sem volt orgazmusa”. Sokszor a partnert hibáztatják – amiben néha van igazság -, de az sem ritka, hogy képzelt „hibáról” van szó. Így azonban a partnerben is kialakulhat komplexus, gyakran ő jelentkezik kelezésre, és ekkor derül ki, hogy semmiféle szexuális zavar nem mutatható ki nála, sőt szeretőként és élettársként mindent megtett, amire szükség volt.

A nők különféleképpen kompenzálják frigiditásukat, lenge öltözék, az állítólagos temperamentum tettetése, „szexis” magatartás). A cél az önértékelés javítása, és a férfiakban kedvező benyomás keltése. Egészen más védekezést jelent a szex értékének tagadása, a moralizálás, az ábrándozás. A frigiditás idegi eredetű zavarokhoz, pszichoszomatikus betegségekhez is vezethet (az epe, máj működési zavarai stb.)

A hisztériás magatartásokhoz is gyakran társul rejtett frigiditás. Általában nehéz meghatározni, hogy a frigiditás tekinthető-e elsődlegesnek és ennek nyomán alakult ki a hisztéria vagy fordítva.

Napjainkban gyógyítható a frigiditás, különösen ha időben felfedezik az okot. A rögzült esetek már több problémát okoznak, ilyenkor bonyolultabb pszichoterápiára is szükség lehet. Néha gyógyszeres kezelésre van szükség, néha pedig elegendő a tanácsadás, a partner bevonása.

Dr. Zbignew: Szexuális partnerkapcsolat
Hozzászólások
Keresés
A hozzászólás a regisztráció után válik lehetõvé!

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
________________________
Joomla extensions and Joomla templates by JoomlaShine.com
Joomla extensions and Joomla templates by JoomlaShine.com
Joomla extensions and Joomla templates by JoomlaShine.com

PolarSys Honlapkészítés