Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Alzheimer-kór kezelése gyógynövényekkel?

Az Alzheimer-kór időskorban alakulhat ki és szellemi leépüléshez vezet. Hatvanöt éves kor felett 20-ból 1 embernél fordul elő, nyolcvan éves kor felett pedig jóval gyakoribb, 5-ből 1 ember szenved Alzheimer-kórban. Sokáig nem létezett semmilyen ellenszer az Alzheimer-kór megállítására vagy visszafordítására, azonban néhány éve Amerikában felfedezték, hogy a takrin-hidroklorid lassítja az időskori leépülést. Ugyanakkor roncsolja a májat, ami hosszútávon májkárosodáshoz vezet. Jó hír viszont, hogy léteznek olyan gyógynövények, amelyek gátolhatják az agy frissen tartásáért felelős acetil-kolin lebomlását, tehát lassíthatják a betegség kialakulását.

Indiáncsalán (Monarda-fajok)

A karvakrol nevű vegyületről kimutatták, hogy képes gátolni az acetil-kolin lebomlását. Ez a vegyület megtalálható az indiáncsalánban, ezért jogos a feltételezés, hogy ez a gyógynövény megakadályozhatja az Alzheimer-kór kialakulását. Az indiáncsalánba lévő vegyületeket akár testápoló, vagy sampon formájában is lehet használni, hiszen így is képes bejutni az agyba.

Rozmaring (Rosmarinus officinalis)

A rozmaringnak számos jótékony tulajdonságáról ismert, többet között antioxidáns hatásáról, amellyel megakadályozza a káros szabadgyökök elszaporodását. Ez a tulajdonsága segít az Alzheimer-kór visszaszorításában is, amit okozhat a reakcióképes oxigén-szabadgyökök károsodása. Ezenkívül a rozmaring több vegyülete is csökkenti az acetil-kolin lebomlását. Ezek a vegyületek képesek bőrön át is felszívódni a szervezetben, így egy kellemes fürdő, aromaterápia már segíthet az agy karbantartásában.  A rozmaring köztudottan javítja a memóriát, segíti az emlékezőképesség szinten tartását, tehát rendkívül áldásos hatású az Alzheimer-kórban szenvedőknek. A rozmaringhoz hasonló gyógynövény a citromfű, édeskömény, zsályaolaj).

Brazildió (Bertholettia excelsa)

A betegség kezelésének kulcsa az acetil-kolin építőelemének pótlása, amely kolin pótlásával valósul meg. A lecitin, tartalmaz kolint, lecitinben pedig gazdag a brazildió. Ezenkívül a görögszéna, gyermekláncfű szintén gazdag lecitinforrás, tehát érdemes más gyógynövények között is csemegézni a lecitin, illetve a kolin bevitel érdekében. Ezektől kisebb mennyiségben a borsó, pemetefű, ginszeg, mungóbab, szivacstök, lencse is tartalmaz kolint. A kolin hatékonysága egyelőre vitatott, azonban voltak pozitív eredmények Alzheimer-kóros betegeknél.

Fűzfa (Salix-fajok)

Egy kutatás szerint azoknál, akik gyulladásgátló gyógyszereket szedtek ritkábban alakult ki az Alzheimer-kór. A fűzfakéregben aszpirin hatású, ebből adódóan pedig valószínűsíthető, hogy segít visszaszorítani az Alzheimer-kór kialakulását.

Ginkó, páfrányfenyő (Ginko biloba):

A Ginko biloba köztudottan csökkenti a korosodással járó megbetegedések kockázatát, és segít fitten tartani az agyat. Napi 60-240 mg kivonat ginkó hasznos lehet a memóriazavarok elkerülésére és az emlékezőképesség megőrzésére.

Lóbab (Vicia faba)

A lóbab, akárcsak a brazildió, görögszéna és a gyermekláncfű lecitin forrásban gazdag. Ez azt jelenti, hogy ahogyan a brazildióban található kolin építheti az acetil-kolint, úgy a lóbab is képes erre.

Nagycsalán (Urtica dioica)

Ez a gyógynövény bőséges bórt tartalmaz, amely növeli az ösztrogén hormon szintjét a szervezetben. De hogyan áll kapcsolatban az ösztrogén az Alzheimer-kórral? – merülhet fel a kérdés. A válasz pedig abban rejlik, hogy az ösztrogén jó hatással van a memóriára és hangulatjavító. Ezeket figyelembe véve pedig az Alzheimer-kóros betegek segítségére lehet a nagycsalán.

Zsálya (Salvia officinails)

Brit kutatók szerint a zsálya megakadályozza az acetil-kolin lebomlásáért felelős enzimek aktivitását, ezáltal pedig megőrizhető a szellemi frissesség. A zsálya gazdag antioxidáns forrás, amely az immunrendszer erősítésére is kiváló. A túlzott zsálya fogyasztás görcsöket okozhat, tehát érdemes mértékkel fogyasztani.

Ázsiai gázló (Centella asiatica)

Ez a gyógynövény az agy karbantartásáról híresült el a népi gyógyászatban. Bizonyára nem véletlenül, hiszen gyógyhatása között szerepel a memória javítása és a szellemi frissesség megőrzésének segítése.

A felsorolt gyógynövények mindegyike hasznunkra lehet a memóriazavarok elkerülésére, ugyanakkor fontos, hogy ezek alkalmazása helyes étrenddel és testmozgással párosuljon. Ennek betartására jó tanács a kertészkedés elsajátítása, amellyel akár magunknak is megtermelhetjük a felsorolt gyógynövényeket, miközben mozgunk és a friss levegőn vagyunk. 

Keresés