Építő gondolatok a lelki egészség megőrzéséhez
1. Éljünk napról napra
Megvalósításának módja: elfelejteni a tegnapot, és nem gondolni a holnapra. Éljünk a mában!
Az emberi élet körforgása:
Gyermek: „…majd ha nagy leszek.”
A fiú: „…majd ha felnőtt leszek.”
A felnőtt: „…majd ha megnősülök.”
Idősödő: „…majd ha nyugdíjas leszek.”
Aztán nyugdíjasként végigtekint a megtett úton, és rájön, hogy valahogy lemaradt az egészről, most már késő. Az életet élni kell minden napjában és minden órájában!
2. Hagyjuk abba az idegeskedést, mielőtt tönkremegyünk bele!
A nagy számok törvénye alapján aggodalmaink 99%-a soha nem fog bekövetkezni
3. Gondolataink legyenek békések bátrak, egészségesek és bizakodóak, mert „életünk olyan, amilyenné gondolataink teszik”.
Érzelmeinket nem tudjuk sokszor azonnal megváltoztatni, de tetteinket igen. Ha pedig megváltoztatjuk tetteinket, érzelmeink is rögtön megváltoznak. Próbáljuk ki: Mosolyodjunk el szélesen, elégedetten, húzzuk ki magunkat, vegyünk mély lélegzetet, és „gyújtsunk egy nótára”. Fizikailag lehetetlenség szomorúnak vagy depressziósnak lenni, mikor eljátsszuk, hogy sugárzóan boldogok vagyunk. Gondolkozz és cselekedj vidáman és vidám leszel.
4. Tartsuk számon a jót és ne a bajainkat!
„Szememben könny, hogy nincs cipőm, …de kimentem az utcára, ahol láttam egy embert, akinek nem volt lába, de vidám volt”. – A világ egyik legjobb orvosa: Dr. Elégedettség!
5. Ne utánozzunk másokat.
Találd meg önmagad, és légy önmagad, mert az „irigység tudatlanság”, az utánzás öngyilkosság.” Emerson
6. Ha a sorstól citromot kapunk, csináljunk belőle limodnádét!
Azok, akik sajnálják önmagukat, akkor sem hagynak fel vele, ha puha párnára fektetik őket.
Ketten nézték a börtönrácsot: Egy csillagot látott, egy meg sarat.
7. Feledkezzünk el saját boldogtalanságunkról - igyekezzünk másoknak egy kis boldogságot szerezni.
„Ha jó vagy másokhoz, magadhoz vagy a legjobb.” A boldogság fertőz. Ha adunk, mi is kapunk!
Melankólia = hosszan tartó düh és szemrehányás másoknak címezve. Az önzés okozza a szorongást, és félelmet és a melankóliát.
8. Ne idegeskedjünk, ha bírálnak!
A méltatlan bírálat gyakran bók álruhában. Azt jelenti, hogy irigyek és féltékenyek rád.
9. A bosszúállás megbosszulja magát!
Többet ártunk vele magunknak, mint ellenségeinknek. Ha gyűlöljük ellenségeinket, hatalmat adunk nekik magunk felett: hatalmunkba kerül az álmunk, az étvágyunk, a vérnyomásunk, az egészségünk és boldogságunk.
10. Ne aggasszon a hálátlanság!
A hála gondos nevelés gyümölcse, ami sokak életéből hiányzik. Az adakozás öröméért adjunk!
Pletyka és ítélkezés elleni igazság: „Senkit sem kell a mennybe menesztelni azért, amit csinált; vagy bírálni azért, amit nem tett meg, mert mindannyian a körüolmények, lehetőségek, nevelés, szerzett szokások és öröklött tulajdonságok gyermekei vagyunk, ezrek alakítják az embert örök idők óta, és ezentúl is ezek fogják.
11.Mosolyogj!
Nincs a világon se jó, se rossz. A gondolkozás teszi azzá! „A legtöbb ember annyira boldog, amennyire boldog akar lenni.”- Lincoln
René Remacle: A mosoly
A mosoly nem kerül semmibe.
Gazdaggá teszi azokat, akik kapják, s nem lesznek szegények azok, akik adják.
Tartama mindössze néhány pillanat, de szinte egy örökkévalóságon át kell készülni rá.
Senki sem olyan gazdag, hogy megvehetné, senki sem oly szegény, hogy ne érdemelné meg.
A mosoly pihenteti a fáradtat, felbátorítja a félénket.
Nem lehet sem megvásárolni, se kölcsönadni, se ellopni, mert ez olyan valami, aminek csak akkor van értéke, ha adják.
Ha találkozol valakivel, aki nem tud többé mosolyogni, légy nagylelkű: ajándékozd meg mosolyoddal, mert ez senkinek sem olyan fontos, mint éppen annak, aki nem képes mosolyát másnak adni.
12. „Valahányszor elindulsz otthonról, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel. Idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindenkivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntd el határozottan, mi a szándékod, aztán egyenesen törj a célod felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé, és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek… A gondolat minden, őrizd meg e helyes lelki magatartást: a bátorság, az őszinteség, a jó kedély szellemét.” Elbert Hubbard
13. Szeressük Önmagunkat! Fejlesszük önértékelésünket!
Embertársait csak az tudja szeretni, aki önmagát szereti!
14. Olvassunk személyiség építő könyveket!
(Felhasznált irodalom: Dale Carnegie: Sikerkalauz)