Alvászavar kezelése gyógynövényekkel

Alvászavar kezelése gyógynövényekkel
Az emberi szervezet, valamint az elme regenerációjához szükség van megfelelő mennyiségű alvásra, manapság azonban egyre többen szenvednek alvászavarban, mely gátolja a szükséges pihenőállapot létrejöttét. Emiatt állandó fáradtság, ingerültség lesz úrrá az érintetteken, amely kihathat a párkapcsolataikra, a munkahelyi viszonyaikra és az egészségükre is.

Az emberi szervezet, valamint az elme regenerációjához szükség van megfelelő mennyiségű alvásra, manapság azonban egyre többen szenvednek alvászavarban, mely gátolja a szükséges pihenőállapot létrejöttét. Emiatt állandó fáradtság, ingerültség lesz úrrá az érintetteken, amely kihathat a párkapcsolataikra, a munkahelyi viszonyaikra és az egészségükre is.

Az alvászavarnak 3 formája különíthető el: az elalvási zavar, amikor az egyén csak forgolódik az ágyban, de képtelen elaludni; az átalvási zavar, amikor több alkalommal felriad éjjelente; és a visszaalvási zavar, amikor a hajnal első sugaraival ébredve már nem lehetséges az újból álomba merülés. Az alvászavarnak számtalan kiváltó oka lehet, a leggyakoribbak ezek közül az állandó feszültség, a stressz és a depresszió, valamint a mozgásszegény életmód. Azonban alvásgondokhoz vezethet a késő este történő étkezés, nassolás, az alkoholfogyasztás, valamilyen betegség, amely nagy fájdalommal jár, vagy a közvetlenül ágyba kerülés előtti kávézás vagy energiaital-fogyasztás.  

Magyarországon több, mint félmillió ember szenved alvászavaroktól. A legtöbben félnek orvoshoz fordulni problémájukkal, mert tartanak a szintetikus szerek szedésétől,  ugyanis ezek alkalmazása sokaknál gyógyszerfüggőséghez vezet. Ezért kezdték el pár éve az altatók és nyugtatók szedésének kontrollálását és korlátozását az Amerika Egyesült Államokban. A gyógyszerekkel szemben kiváló opció lehet az életmódváltás mellett, a természetes gyógymódok kipróbálása: mellékhatások nélküli nyugtató, altató teák fogyasztása által. Vannak ugyanis olyan kiváló gyógynövények, amelyek fogyasztása kifejezetten az alvászavar kiküszöbölése céljából ajánlott.

A tökéletes nyugtató és altató tea összetevői

Macskagyökér (Valeriana officinalis)

A macskagyökérből készült tea, tinktúra és kapszula az egyik legismertebb természetes altatószer. Több olyan vegyület is megtalálható a növény gyökerében, amely segítségével gyors elalvást lehet elérni, ilyenek például a bornilészterek, a valepotriátok, valamint a keszil-észterek. A macskagyökér íze és illata kissé kellemetlen, ezért más hasonló hatású, de kellemesebb ízű gyógynövényekkel együtt célszerű fogyasztani teakeverék formájában, melyek kompenzálják az ízét. Naponta többször is javasolják a macskagyökérből készült tea fogyasztását, ugyanis azon túl, hogy kiváló altató, csökkenti a szorongást, a nyugtalanságot és az idegességet is.

Golgotavirág (Passiflora incarnata)

A golgotavirág enyhe nyugtatóként való alkalmazása kevésbé ismert, mint a macskagyökéré. Azonban több, mint 40 olyan vény nélkül kapható készítményben is előfordul, amelyek az alvászavar kiküszöbölésére használhatók fel. A friss vagy szárított növény, illetve a golgotavirág tinktúráját egyaránt használják a népgyógyászatban. A növényben található béta-karbolinnak köszönhetően kiválóan kezelhető általa a folyamatos szorongás és az idegfeszültség.

Levendula (Lavandula officinalis)

Az aromaterápia egyik legkedveltebb gyógynövénye a levendula, amely nyugtató és stresszoldó hatásáról ismert. Enyhe vízhajtó hatása miatt gyógyteáját lefekvés előtt legalább 2 órával érdemes meginni, így fejti ki leginkább a kívánt hatást. Emellett a levendula olaját is hasznosítják alvászavar ellen, általában ágyneműre cseppentve vagy a fürdővízhez adagolva segít elérni a könnyedebb elalvást. A növényben és a kisajtolt olajban lévő hatóanyagok csökkentik az ingerlékenységet, oldják a stresszt, és nyugtatják az idegeket. Teája kellemes ízű, kiváló választás az alvás elősegítésére.

Orvosi citromfű (Melissa officinalis)

A mézfűnek is nevezett gyógynövény a benne lévő terpéneknek köszönheti kiváló altató és nyugtató képességét. Vannak egyéb növények is, amelyekben nagy mennyiségben előfordul ez a vegyület (pl. boróka, szegfűszeg), ám egyik sem alkalmazható altatóként, mivel mindegyikben más a vegyületkombináció. A levendulához hasonlóan a citromfű teának is kifejezetten kellemes az íze, nagyszerűen társítható egyéb gyógynövényekkel.

Komló (Humulus lupulus)

A komló nem csak arról ismert, hogy a sör egyik alkotórésze, hanem arról is, hogy több, mint ezer éve felhasználják nyugtatóként és stresszoldóként. A benne található metil-butenol a központi idegrendszerre hat, csillapítja a felgyülemlett feszültséget és szorongást, így segít hozzá a nyugodt pihenéshez. Kissé kesernyés ízű, de nagyon hatékony teájának a fogyasztása hozzájárul az izmok ellazításához, és a könnyed álomba merüléshez.

Orbáncfű (Hypericum perforatum)

Tudományos kísérletekkel bizonyították azt, hogy az orbáncfű kiváló antidepresszáns és stresszoldó, hatóanyagai segítségével pedig növelhető az alvással töltött órák száma. A virágzó szárból készíthető tea fogyasztása a szintetikus gyógyszerekkel ellentétben nem okoz semmilyen mellékhatást, ezért biztonsággal alkalmazható.

Vannak egyéb gyógynövények is, amelyek jótékony hatással vannak a zavart alvásra. Ilyen például az illatos macskamenta, amely nem csak a macskákat bódítja el, hanem az emberekre is altató hatással van, de ide sorolható még a kamilla is, amely a benne található apigeninnek köszönheti könnyed nyugtató hatását.

Alvászavar elleni teakeverék készítése

  • 1 rész macskagyökér,
  • 3 rész citromfűlevél,
  • 2 rész levendula,
  • 1 rész komló,
  • 2 rész orbáncfű.

A teakomponensek alapos összekeverését követően a keverékből vegyünk ki egy csapott evőkanálnyi gyógynövényt (kb. 3 gr drogot), majd 2,5 dl vízzel forrázzuk le. Engedjük kivonódni a hatóanyagokat 15-20 percig.

Egy nap többször is fogyaszthat nyugtató teát, mert napközben oldja a feszültséget, este pedig megkönnyíti majd az elalvást.