Vélemények
2023. 08. 15.
-
S. Anna
Igazolt vásárlás
A termék csomag megvásárlása előtt sajnos hosszú ideje erős hajhullással-, illetve sebes- es viszkető fejbőrrel küzdöttem. Többféle hajkozmetikumot kipróbáltam már, sajnos egyik sem vált be, többek között az sem, amit bőrgyógyász ajánlott. Kétségbeesetten kerestem az interneten a problémámnak megfelelő termékeket, amikor is szerencsémre megtaláltam a Dr. Immun termékeket. Reménykedve és bizakodva leadtam az első rendelésemet. Azt kell, hogy mondjam, nem ez volt az utolsó rendelésem. Nagyon elégedett vagyok a termékekkel összességében. Használom a sampont, a balzsamot, a hajcseppeket, az olajat és a vitamint! Csodálatosan kifejti hatását a termékekben található magas gyógynövény kivonat tartalom. A fejbőröm nem viszket, a sebek gyógyulnak, sokkal kevesebb hajam hullik. Erről készítettem fotót 2023.08.02-án és a mai napon is, 08.15-én. Sajnos képet nem tudok ide feltölteni! Az eredmény engem is meglepett, azt kell, hogy mondjam, örömömben kiugrottam a bőrömből :) Hajmosás és szárítás után csodálatosan puha és újjászületett, tiszta a hajam. Az illatát én nagyon szeretem, a Párom azt mondta, tea illatom van. Nagyon köszönöm ezúton is, örülök, hogy bizalmat szavaztam a termékeknek, nem túlzok, ha azt írom: csodaszer egytől-egyig!
2023. 05. 09.
-
Puskás Erika
Igazolt vásárlás
Nagyon rég küzdöttem a korpával és a hajhullással is. Számtalan drágábbnál drágább termékkel próbálkoztam, de sajnos nem segítettek csak ideig óráig.
A Dr. Immunt azonban már hónapok óta használom és már az első pár használat után meglepő volt a változás. A korpa teljesen megszűnt, a fejbőröm sem viszket már. A hajam minimálisan hullik már csak. Mindenkinek ajánlom, aki hasonló problémával küzd.
Köszönöm ❤️
A Dr. Immunt azonban már hónapok óta használom és már az első pár használat után meglepő volt a változás. A korpa teljesen megszűnt, a fejbőröm sem viszket már. A hajam minimálisan hullik már csak. Mindenkinek ajánlom, aki hasonló problémával küzd.
Köszönöm ❤️
2023. 04. 12.
-
Lendvai Andrea
Igazolt vásárlás
Sok problémám volt a hajammal. Amióta használom az összes termék családot, azóta nem hullik a hajam csak minimálisan. A korpásodás is megszűnt.
2023. 03. 07.
-
Anita
Igazolt vásárlás
Kúraszerűen szoktam használni, nagyon szeretem, amikor használom láthatóan és érezhetően csökken a hajhullás és a fejbőr irritáció, viszketés, szebb a hajam.
Kedvezőek a csomagajánlatok, ha rendelek, mindig ezeket választom, mert akkor tényleg hosszú távon tudom alkalmazni.
Köszönöm Dr. Immun!
Kedvezőek a csomagajánlatok, ha rendelek, mindig ezeket választom, mert akkor tényleg hosszú távon tudom alkalmazni.
Köszönöm Dr. Immun!
2023. 02. 08.
-
Bánné Takács Irén
Igazolt vásárlás
Nagyon szeretem a termékeket. Évek óta használom őket. A hajcseppek használatakor észrevehetően csökken a hajhullás.
2022. 04. 04.
-
H.Zs
Mióta a termékcsaládot használom, kevésbé hajlamos a hajam zsírosodásra és a korpásodás is jelentősen csökkent. Emellett szeretem az illatát, ritkábban kell hajat mosnom, mert hatása sokáig tart. Meg vagyok vele elégedve. Köszönöm!
2021. 12. 14.
-
Bea
Igazolt vásárlás
Jelen termékeket kiegészítendő rendeltem hajolajat is, melyet időszakosan használtam, amikor sebeket éreztem a fejbőrömön. Nekem bevált, kb. 3-4 használat után megnyugtatta a fejbőröm, és eltűntek a sebek.
2021. 12. 14.
-
Bea
Igazolt vásárlás
Egy évvel ezelőtt egy teljes kúrát végigcsináltam (sampon, balzsam, hajcseppek), mely során úgy tapasztaltam, hogy a hajhullásom jelentősen csökkent, és apró babahajaim kezdtek nőni. Az elmúlt hetekben ismét jobban hullik a hajam, emiatt döntöttem egy újabb kúra mellett.
2021. 12. 13.
-
Bernadett
Igazolt vásárlás
Hosszan tartó, erős hajhullásomra rendeltem a DR.IMMUN 25 termékcsaládot, négy hónapja használom, nagy mértékben csökkent a hajhullásom és sok új apró hajszálam nőtt. Mivel nagyon zavart az erős hajhullás, elkeseredettségemben tényleg mindent kipróbáltam a legdrágább hajhullás elleni készítményeket is, de hiába. Örülök, hogy rátaláltam erre a termékcsaládra. Mindenkinek ajánlom, aki tényleg eredményt szeretne elérni a hajhullás megszüntetésére.
2021. 12. 12.
-
Erna
Igazolt vásárlás
Nagyon megszerettem a Dr. Immun termékeit, csak ezt használom ezentúl a drogériás samponok és balzsamok helyett. Szülés után nagyfokúan megritkult hajamat tette rendbe a kúra, megállította a hajhullást és rengeteg új babahajszálam nőtt. Szép fényes tőle a hajam, és szeretem az illatát.
2021. 12. 09.
-
Dalma
Nagyon magas hatóanyag tartalma miatt vettem meg, korábban is bevált!
2021. 12. 07.
-
Paragh Erzsébet
Igazolt vásárlás
Évekkel ezelőtt használtuk lányom és én a termékcsaládot hajhullás miatt. Akkor nagyon bevált. Most ismét szükségünk van rá! Biztos vagyok benne, hogy nem fogunk csalódni
2021. 10. 30.
-
Adrienn
Igazolt vásárlás
Inzulinrezisztencia miatt sajnos hullott a hajam.A Dr.Immun termékeket már próbáltam,a sampont,és a hajcseppet is.Nagyon elégedett voltam a termékekkel.A sampon,és a hajcsepp együttes használatától sok babahajam lett,a fodrászom is megjegyezte,hogy sokkal több hajam lett,illetve a minősége is változott.
2021. 09. 26.
-
Anikó
Igazolt vásárlás
Mostanában elkezdett hullani a hajam és ezért keresgéltem a különböző hajvitaminok, hajápolók között. A sok pozitív vélemény miatt esett a Dr Immun termékcsaládra a választásom, remélem nálam is beválik, már alig várom, hogy megérkezzen.
2021. 09. 23.
-
Dedicsné G Krisztina
Igazolt vásárlás
Covid utáni erős hajhullásra használom a termékeket. Rövid használat után is csökkent a hajhullás mértéke. Kombináltan érdemes használni. Javult a hajszerkezet, újra növésnek indult a hajam. Hatékony, ajánlom.
2021. 09. 23.
-
Dedicsné Gáspár Krisztina
Igazolt vásárlás
Covid utáni erős hajhullásra használom a terméket. Jól láthatóan csökkent a hajhullás mértéke rövid időn belül. Érdemes csomagban használni, sampon, balzsam , csepp. Sok vitamin van benne, a hajnövekedés is megindult.
2021. 08. 18.
-
BEniko
Igazolt vásárlás
A termék használata közben már pár hét után látható volt a javulás. Sokkal kevesebb hajszálam hullott ki, a hajmosások közben sem tapasztaltam hullást. A hajam állaga javult, de szükséges a balzsam használata.
2021. 07. 23.
-
Ildikó
Igazolt vásárlás
Tavaly kezdtem el használni a készítményeket hajhullás miatt. Pár hét után jelentősen csökkent a hajhullásom. Kellemes illatú a sampon és a balzsam is. Korábban kétnaponta mostam a hajam, most már elég hetente kétszer. Nagyon jó termékek.
2021. 07. 01.
-
Szasz-Foldi Boglarka
Igazolt vásárlás
Nagyon sokat segített a hajcsepp. Pár hét után látványos volt a változás. Rengeteg babahaj nőtt. Az illata friss. Nem nehezíti el a hajat, nem zsírosodik sőt, sokkal tovább marad tiszta. A fénye újra egészséges, élettel teli.
2021. 06. 06.
-
I.Sarolta
Igazolt vásárlás
Rendkívül hatékony termékcsalád. Már önmagában a kapszula is sokat segített, de a sampon, a balzsam és a hajcseppek együttes használata szinte teljesen megszüntette a hajhullást.
2020. 03. 31.
-
Őssy Hajnalka
Nagyszerű termék, végtelenül hálás vagyok érte! Egy hónapnyi használat után már csökkent a hajhullás, és mára szinte teljesen megszűnt.
Tavaly év végén vettem észre, hogy egyre több hajszál hullik ki hajmosásnál és fésülködésnél, végül már szemmel is jól látható volt a fejem tetején a hajritkulás. (35 éves nő) Egy hónapnyi használat után a hajhullás csökkent, majd teljesen leállt, és ezután elkezdtek növekedni az új hajszálak. Alig hittem a szememnek , készítettem fényképeket is. Megdöbbentő, hogy 3 hónapja mennyi hajam hullott ki egyetlen hajmosás alkalmával, most pedig alig van 2-3 szál a fésűben. Nagyon hálás vagyok! Köszönöm szépen!!
Tavaly év végén vettem észre, hogy egyre több hajszál hullik ki hajmosásnál és fésülködésnél, végül már szemmel is jól látható volt a fejem tetején a hajritkulás. (35 éves nő) Egy hónapnyi használat után a hajhullás csökkent, majd teljesen leállt, és ezután elkezdtek növekedni az új hajszálak. Alig hittem a szememnek , készítettem fényképeket is. Megdöbbentő, hogy 3 hónapja mennyi hajam hullott ki egyetlen hajmosás alkalmával, most pedig alig van 2-3 szál a fésűben. Nagyon hálás vagyok! Köszönöm szépen!!
2020. 03. 22.
-
K. Andrea
Viszkető, zsírosan korpásodó fejbőrömre kezdtem el használni. A viszketés már 1-2 nap után enyhült (sampon + hajcseppek), pár hét után a bőröm letisztult és megkezdődött a hajnövekedés. Sok drága terméket kipróbáltam korábban, de egyedül ez használt. A tablettákat most próbálom először, de biztosra veszem, hogy abban sem fogok csalódni. Köszönöm!
2020. 01. 11.
-
T.Tamás
Szenzációs termékek, látszódik, hogy nagyon minőségi alapanyagból vannak. Amióta használom a korpásodás szinte teljesen eltűnt, hajmosást is csak hetente kétszer kell alkalmazni.
Én úgy használom - erős korpásodás volt - hogy a hajcseppekkel a hajmosást követően fújom be a fejbőrömet és utána nem mosom le. Nem lesz semmi bajom tőle. És érzem, hogy jót tesz a fejbőrnek.
Le a kalappal a gyártók előtt! Köszönjük.
Én úgy használom - erős korpásodás volt - hogy a hajcseppekkel a hajmosást követően fújom be a fejbőrömet és utána nem mosom le. Nem lesz semmi bajom tőle. És érzem, hogy jót tesz a fejbőrnek.
Le a kalappal a gyártók előtt! Köszönjük.
2019. 12. 01.
-
Csősz Martina
Hamar megérkezett. Lassan egy hónapja használom, eddig annyi változást vettem észre, hogy kevésbé hullik a hajam és végre a korpásodás is eltűnt. :) Eddig majdnem mindennap kellett hajat mosnom, de most már csak egy héten 2-szer kell. Nagyon meg vagyok elégedve a termékekkel.
2019. 11. 18.
-
H. Csilla
1-2 évente végigcsinálom a kúrát, minden alkalommal jelentősen csökkent a hajhullás, már néhány használat után is. Használom a sampont, balzsamot, hajcseppeket és az étrend kiegészítőt is. Nagyon meg vagyok elégedve a termékekkel.
2019. 10. 22.
-
Porcsin Rita
Hamar megérkezett, pontos csomagtartalommal. Nagyon elégedett vagyok a termékekkel! Szuper!
2019. 04. 08.
-
Kovács Melinda
Gyors, pontos szállítás. Külön tetszett és jól esett, hogy kaptam névre szóló levelet is. Elégedett vagyok :-)
2019. 03. 08.
-
Szalainé Lados Mária
Gyors és pontos szállítás, tetszetős csomagolás, kiváló termék! Maximálisan elégedett vagyok, ajánlom mindenkinek!
Hajhullás teszt

HAJHULLÁS TESZT
Nem tudja pontosan, milyen hajhullás elleni készítményt lenne érdemes használnia?