Főleg a téli hónapokban előforduló influenza egyik leggyakoribb járulékos tünete a köhögés.
A megfázásból való kigyógyulás automatikusan vonja maga után a köhögés megszűnését. Amennyiben tartósan fennáll – semmiképpen sem az egészség jele, számos egyéb betegség tünete lehet.
Köhögéskor a rekeszizmok görcsösen összerándulnak, és erős hangot keltve levegőt préselnek ki a tüdőből. Köhögéssel tisztíthatjuk meg a légutakat, illetve távolíthatjuk el a felgyülemlett váladékot, netán az idegen testeket, így affélebiztonsági szelepként működik. Az erős dohányosok reggelente sokat köhögnek aminek a dohányzás következtében kialakult krónikus hörghurut az oka. Idegesség, bosszúság, elfojtott érzések is kiválthatnak ideges köhécselést, ez azonban a közérzeti zavarok körébe tartozik.
Tünetek
Előfordulhat a nap bármely szakaszában, pihenés és erőkifejtés közben, nyeléshez társulva spontán módon egyaránt. Kialakulhat gyorsan, percek, órák, napok alatt, fokozatosan is több héten át, és elhúzódóvá válhat. Ezért különbséget kell tenni akut és krónikus köhögés között. A köhögés lehet száraz, kínzó vagy váladékos, attól függően, hogy ürül-e köpet vagy sem. A köhögést sokszor rekedtség, légszomj és láz is kíséri.
Lefolyás
A köhögés milyensége a kiváltó okoktól függ. Heveny fertőzést követően a köhögés hetek alatt fokozatosan mérséklődik, majd megszűnik. Krónikus fertőzés esetén a köhögés több hétig, hónapig is eltarthat. Ilyenkor a betegség kiváltó okát érdemes felderíteni.
Kezelés
A köhögéscsillapítók a köhögési rohamot csillapítják, ám az okokat nem szüntetik meg. Gennyes köpetürítéssel járó köhögés esetén a köhögéscsillapítókat nem szabad mértéktelenül használni. A terápia során ilyenkor a hangsúlyt a tüdőben és légutakban felgyülemlett váladék oldására kell helyezni. Erre kiváló gyógyszerek vannak. Ezek alkalmazásáról azonban ne maga a beteg döntsön, hanem okvetlenül fogadja meg orvosa tanácsát. A dohányzás abbahagyása szint azonnal csökkenti a kínzó köhögést.